|
11. Rossz hír
Ritu 2011.08.06. 13:39
11. Fejezet
Rossz hír
Sakura
Örülök hogy így történtek a dolgok. Talán mégis megvalósul az álmom amire régóta vágyódom: Lesz családom! Ehhez hasonló boldog gondolatokkal alszom el, de sajnos az álmom nem ilyen kellemes, sőt… Borzasztó álomvilágba csöppenek, ahol senkitől sem kapok segítséget, mindenki a saját feje után megy mások életét ezzel félretaszítva. Valamiféle furcsa emberszabású lények bukkannak fel a házak mellett. Mintha már meghaltak volna, de még mindig viszi a lábuk. Észbe kapva rohanok el az utcákon, mindent romokba dőlve találok. Egy kihalt részre érek, már senki sincs ott, csak én. Legalább is először ezt hittem. Hirtelen meglátok egy „olyat” és rögtön befutok az egyik panelház kapuján, amit nem kellett volna. A hátammal nekiütközöm egy hideg testnek, mindent eláraszt az oszlott hús és vér szaga. Észbe kapva kétségbeesetten megpróbálom eltaszigálni magamtól a „mozgó húsdarabokat”, segítségért kiabálok, de azok csak harapnak, marcangolnak. Valóságosan érzem a fájdalmat és a félelmet ami mindenemet beborítja. Még mindig próbálom ellökni magamtól támadóimat de már nincs esélyem.
Ebben a pillanatban fölébredek és levetődöm az ágyról. Ismeretlen fájdalom nyilal a hasamba.
-Jesszus, jól vagy? – Kérdi Sasuke miközben ülésbe húz.
-Attól tartok hogy nem. Nagyon fáj a hasam. – Válaszolom fájdalmas hangon.
-Menjünk be az ügyeletre, gyere. – Rátámaszkodom a vállára és leültet az ágyra. Kapkodva felveszi a farmerét, nekem is odaad egy pulcsit meg a nadrágom. Felkapja magára a cipője, én csak a papucsom veszem fel, és már karjaiba véve lerohan velem a kocsihoz. Beültet és elszáguldunk a kórházba.
Az épület a nappali állapotához képest igen csendes. Csak néhány ember fogad minket mikor belépünk az ajtón.
-Elnézést! Megtudná vizsgálni a barátnőmet? – Int le Sasuke egy orvost.
-Persze. – Mondja a szűkszavú orvos. Sasuke elmeséli neki hogy mi az ábra. A tesztet, a hasfájást.
A szobába már Sasuke nélkül megyek, ő addig kint vár. Felfekszem egy ágyra, az orvos elvégzi amit kell és szakmai szemmel a monitort figyeli, miközben egy szerkezettel a hasamon kőröz. Az arca továbbra is érzéketlen mikor beszélni kezd hozzám.
-A magzat sajnos levált a méhfalról, valószínű hogy a nagy ütődés okozta. Ne aggódjon távozni fog a szervezetéből, nem kell semmilyen beavatkozást végre hajtanunk. – Hát ez a hír nagyon lelombozta a kedvem.
-Azért köszönöm. – Mondom miközben kilépek az ajtón, és az orvos elviharzik.
-Na? Mi az? – Én csak szomorúan nézek, nem nagyon tudok mit mondani. Sasukének, szerencsére nem kell magyarázkodni, megértően néz vissza rám és megpuszil. – Jól van, gyere menjünk haza.
Kimegyünk a kocsihoz és a haza utat némán tesszük meg. Megértem Sasukét, nekem sincs kedvem kitárgyalni a dolgot. Amikor visszaérünk a házhoz, felmegyünk a szobába, visszavesszük a pizsamánkat és bebújunk a takaró alá. Sasuke átölel és nagyot sóhajt. Fogalmam sincs, hogy mennyire bántottam meg ezzel, de biztos nem érzi jól magát. Inkább nem szólok semmit még megint elrontok valamit.
Sasuke
Ez a helyzet most kicsit sem könnyíti meg a dolgom. Nem akarom Sakurát megbántani, de most már feltétlenül beszélnem kell vele, mert fogy az időm.
-Sakura. – Kezdek bele bizonytalanul.
-Inkább most nem mondj semmit. – Hallom meg sírástól reszkető hangját. – Tudom hogy az én hibám, nem kell felhoznod. – Rettentően elszomorít hogy azt hiszi, hogy őt hibáztatom.
-Figyelj nem erről lenne szó… De nagyon fontos! Jobb lenne minél előbb megbeszélnünk. – Sakura csak kérdően néz rám, és szemei könnytől csillognak. – Tudom, hogy ez most nagyon felzaklatott téged – mondandóm közben törölgetem le az arcáról a szeméből kibuggyanó nedvet – és nem akarlak ezzel megbántani, de már régóta elszeretnék menni katonai kiképzésre. – Erre szembogarai kikerekednek. – Ne ijedj meg, ezzel csak bevetési alkalmasságot akarok szerezni semmi több. Régen a nagyapám harcolt a háborúban és ezzel neki szeretnék bizonyítani. Meg persze magamnak. Mivel már eltelt a két hét neked holnap haza kell menned mert kezdődik a munka, én meg még hazavinnélek és másnap indulnék is. Remélem nem hiszed azt, hogy hirtelen eltűnök és magadra hagylak. – Egy pillanatig elgondolkodik, de válaszol.
-De… egy pillanatig azt hittem. – Közben görcsösen markolássz az egyik kezem amivel még az előbb arcát simogattam. Megint megerednek a könnyei, és összeszorítja szemeit, úgy próbálja elzárni útjukat. Még jobban átölelem. Pár perc után újra megszólal. – És meddig tart ez a kiképzés?
-Hát ha végig kibírom akkor három évig.
-Értem. – Pár pillanatig csönd. – Nagyon vigyázz magadra! – Fúrja magát még közelebb hozzám.
-Jól van, vigyázni fogok. – Mondom neki mosolyogva, és csókot nyomok ajkaira. – Na de most már aludj, holnap indulunk haza.
-Jó éjszakát.
-Neked is. – Nyomok puszit homlokára is. – Álmodj szépeket. – Erre elmosolyodik, és visszacsókol.
-Szeretlek.
-Én is nagyon téged. – És boldogan mély álomba merülünk. Csak azt remélem, hogy Sakura bírni fogja azt a három évet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
^^ Felvehetnénk egymást MSN-en ha gondolod. :D
uhh szegények 
De majd próbálkozhatnak még 
majd 3 év után
Nagyon jó lett folytasd minél hamarabb.