3. Fejezet

A várva várt nap

Sakura

A hétköznapok olyan hosszúnak tűntek, néha munka közben már úgy tűnt hogy az idő valójában nem is halad. Pénteki nap már nem bírtam egy percig sem nyugton maradni a fenekemen, ez persze munkatársaimnak is feltűnt.

- Mi az Sakura? Mostanában elég zaklatottnak tűnsz, történt valami? – Ettől a kérdéstől féltem.

- Á, dehogy! Semmi, semmi. Csak a rendes, unalmas hétköznapok, egyedül, pasi nélkül… - Itt valamiért elcsuklott a hangom, és próbáltam elmerülni a pakolászásban hogy jelezzem: Nem érek rá ilyesmikre, dolgom van.

- Ó, csak nem találkozgatunk valakivel titokban? Na mesélj csak!

- Mi??! Ezt meg honnan veszed? – Pedig pont a közepébe talált. A következő kérdést már szerencsére nem tudta feltenni, lejárt a műszakom. Gyorsan összedobtam a cuccaimat és már el is tűntem.

„Na végre! A pénteket is sikeresen túléltem, és ráadásul holnap szombat. Uram Isten, mit fogok felvenni??” Már villámsebességgel rohantam haza hogy még időben ki tudjam választani a megfelelő ruhát.

Sasuke

Holnap van a várva várt nap. Elérkeztünk ide is. Azon gondolkodom, vajon most mit csináljak? Mi lesz a mostani tervem? Hisz a randira hívás már megvolt, Érkezzünk el az első csókig? Vagy még jobban ismerjük meg egymást és így már teljes lesz a bizalom? Én ezek közül az elsőre szavazok, de már úgy rávetném magam. Munka közben már ezerszer elképzeltem, milyen lehet izzadságban fürödve, átélni vele a gyönyört. De valamikor biztosan elérünk ide is, és akkor nem fogom vissza magam. De most ideje utolsó, szenvedéssel teli éjszakámnak neki kezdeni és eltenni magamat holnapra.

Sakura

A telefonom csörgésére ébredek, vajon hány óra lehet? Tíz óra van és kénytelen vagyok felvenni a telefont mert csak nem hagyja abba .

- Jó reggelt Sakura!! – Szól bele a készülékbe Ino.

- Ja, neked is. – Dünnyögöm fáradtan, miközben szemeimet törölgetem. Hagyatott volna még legalább 1-ig aludni. – Miért hívtál?

- Le tudsz jönni sétálni? Beszélnünk kéne.

- Megyek, csak tudod most ébredtem és idő míg összeszedem magam.

- Ja, bocs nem tudtam. Tudod mit, akkor inkább felmegyek én, nem baj?

- Nem, persze gyere. – Ino már rakja is le és én addig próbálok nem úgy kinézni mint egy zombi. Ki kéne sminkelni magam meg ilyesmi de Ino már kopog az ajtómon.

- Szia csajszi.

- Miről akartál beszélni?

- Először is arról, bocs a múltkoriért… Tudod amiért rád ordítottam. És van egy kis probléma. Kéne a segítséged.

- Mi történt? - Ha Ino azt mondja hogy „kis probléma” biztos valami komoly dologról van szó.

- Képzeld Hinata gyereket várt, de elvetélt.

- Jesszus! Akkor menjünk a kórházba!

- Nem is ez a fő gond. – Mi lehet még ennél nagyobb gond? Szegény Hina. – Naruto nem mer Hinata szemébe nézni és nem ment be hozzá a kórházba, mert azt hiszi miatta ment el a gyerek. Szegény Hinata meg azt hiszi hogy Naruto megutálta, de én egyedül nem vagyok elég hogy megnyugtassam.

- Oké, felöltözöm és mehetünk.

Leintünk egy taxit és indulunk a kórházba. Pont ma kellett történnie, most biztos nem szabadulok. De a barátnőm fontosabb mint egy randi. Narutot is felszedjük út közben, de nagyon furcsa így látni őt. Mindig fülig ér a szája és röhögcsél meg hülyéskedik, de most annyira le van törve.

-Naruto, ne hibáztasd magadat…

-Ezt te nem értheted Sakura-chan! FOGALMAD SINCS MILYEN HA AZ AKIT A LEGJOBBAN SZERETSZ SZENVED!!! NEKED NINCSEN SENKID…

-Naruto fejezd már be!!! – Szól rá Ino. – Sakura már amúgy is teljesen maga alatt van és még te rá is teszel?

-Ino hagyd, úgy is igaza van. Mind a kettőtöknek igaza van.

Elcsendesülnek, én meg nézek ki az ablakon és eszembe jut mit mondott nekem Ino még akkor amikor összeházasodott Shikamarulval: Létünk értelme, hogy értelmet szerezzünk létünknek. Mi is volt eddig az életem értelme? Csak a barátaim vannak nekem, anyám már születésemkor meghalt, apámat meg nem érdeklem. Olyan szerencsétlen vagyok, nem vagyok képes a saját életemet élni csak úgy vagyok. Közben oda érünk, de nem tudom hogy vigasztaljam meg Hinatát, hisz nem mondhatom neki azt hogy: Tudom mit érzel. Nem. Egyáltalán nem tudom.

Hinata

Annyira fáj hogy csalódást okoztam Narutonak. Jólesne ha itt lenne, de ezek után nem tudok a szemébe nézni. Hirtelen a drága barátnőim rontanak be a kórterembe, és úgy látszik Narutot is magukkal hozták. Biztos jó le fogja ordítani a fejem.

-Hinata, Naruto nem haragszik rád. Ugye Naruto? – Kezdi Ino.

-Mi? Haragudni? Én azt hittem hogy nem akarsz már látni sem, és ezért nem jöttem eddig mert nem tudtam a szemedbe nézni.

-Azt hittem hogy utálsz amiért…

-Dehogy utállak! Ne gondol ilyenekre te buta! – Naruto odajön és öleljük is egymást.

Sakura

-Jobb lenne most kimennünk. – Mondja nekem Ino. Bólintok és magukra hagyjuk őket.

-Huh, azt hittem nehezebb dolgunk lesz…

-Ne haragudj Ino, de nekem most mennem kell. – És már húzok is el. Olyan jó hogy Naruto így szereti Hinatát. Meg tudnak bocsájtani egymásnak, és minden napjuk öröm. Már komolyan fáj a magány, és már siratom is a szerencsétlenségem. Nincs kedvem sehova se menni, pedig akkor lehet hogy megbántom Sasukét. Olyan normálisnak tűnt, talán ő nekem a nagy Ő. „De hát Meushi-nak is ezt mondtam, és lehet hogy Sasuke is csak át akar verni.” Döntöttem! Akárhogy is, de ezt az alkalmat nem szalaszthatom el.

Már az utcán sétálok, közben a tengert figyelve. Egy kicsit korán jöttem, leülök egy padra és várok. Olyan rossz előérzetem van. Lehet hogy múlthét óta el is felejtett. Rápillantok az órámra, két perccel elmúlt hét óra. „Lehet hogy eljön, csak késik egy kicsit.” Bíztatom tovább magam de már sejtem hogy mi lesz.

Fél óra múlva

A sejtésem úgy tűnik beigazolódott. Nem jött el. Már sírni sincs kedvem, inkább haza megyek és folytatom tovább az unalmas életem, egyedül.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés